Lelkiélet

Pünkösdi előkészület a napi evangéliumok segitségével

Beküldve: Lelkiélet

2018. 05. 07. 

Kedveseim! Jézus nagyon pontosan fogalmaz, amikor a Vigasztalóról beszél. "Akit az Atyától küldök nektek, az Igazság Lelke, Aki az Atyától származik, ő tanúságot tesz rólam.” A Szentlélek által minden feltárul előttünk, amit Jézus tanított nekünk, és megadja, hogy mindenre emlékezzünk. Ezért kell ismernünk az evangéliumokat, hogy felismerjük Isten szavát, és megfeleljünk vádlóinknak. Bennünket is fognak üldözni, ha Jézust üldözték, és gyűlöletesek leszünk azok szemében, akik „jót” akarnak tenni velünk. Valójában, ők nem ismerik az Atyát. Ezek az események rajtunk is beteljesülnek, de nem mindegy, hogy melyik oldalon állunk. Ne féljünk a megpróbáltatások tüzétől, hanem bízzunk a Szentlélek megvilágosító kegyelmében, hogy mi is bátran tegyünk tanúságot Jézusról.

Erények, alázat

Beküldve: Lelkiélet

2018. 01. 08.

Kedveseim! Az évközi időszakban folytatódik a lelki életre való felkészülés időszaka. Soha nem hagyhatjuk abba a munkálkodást, mert minden nap szükséges újból kezdeni a napot, lelki téren is. Ha nem is sikerül megvalósítani az eltervezetteket, holnap újból kell kezdenünk formálódásunkat, amíg a jó készségek, az erények ki nem alakulnak életünkben. Lehet ez egy jó napi beosztás, a munka rendszere, az imádság rendje, és bármi, amit elterveztünk arra a napra. A legfontosabb mindig a szándék, hogy a jót akarjuk megvalósítani. Sokszor nem sikerül a tervünk, de nem is biztos, hogy az én hibám miatt. Ezt az Úr dönti el, nekem az a dolgom, hogy jó szándékkal tegyek mindent, amit elterveztem. Kérhetem az Urat, hogy tegye teljessé mindazt, ami nekem nem sikerült.

2018. 01. 09.

Kedveseim! Lelkünk Istenhez való emelését, erénygyakorlatokkal tudjuk végezni, melyet az Úr kegyelméből kaphatunk meg. Ezért alázattal kérjük, adja meg számunkra azokat az ajándékokat, amelyek segítségével elsajátíthatjuk azokat az erényeket, amelyek felemelnek Hozzá. Begyakorolva válik készséggé bennünk az Ő kegyelme, hogy megvalósítsuk, amit eltervezett rólunk. A tisztaság, az alázat a kicsinység, szerénység, az elfogadás, a jóság, a szelídség, a jámborság mind azok a tulajdonságok, amelyek Jézusban megvannak. Ha követni akarjuk Őt, akkor birtokolnunk kell ezeket a tulajdonságokat. Kérjük, és engedjük, hogy tanítsa nekünk ezeket az erényeket jól elsajátítani.

2018. 01. 10. 

Kedveseim! A legkiválóbb erények egyike az alázatosság. Jézus magáról mondja: „Tanuljatok Tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű.” (Mt. 11. 29) Krisztus egész élete tanítás volt, nemcsak beszéde, hanem cselekedetei is. Az ember a nagyrabecsülést hajhássza, az Úr, megalázta önmagát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Az alázatosság sajátos erénye a keresztényeknek. Biztosabb, és hatalmasabb, mint a fellengző magasság. Bármi jót cselekszünk, ha alázatosság ha alázatosság nincs bennünk, mihelyt a jótett fölött örvendünk, a kevélység megtámadja cselekedetünket. A hiú öntetszelgés felkavarja a szívet. Az igazi alázatosság verjen gyökeret lelkünkben, akkor mienk a többi erény is.

Nagyhét

Beküldve: Lelkiélet

2018. 03. 26.   Nagyhétfő

Gyermekeim! Elérkezett nagyböjt utolsó hete. Adjátok meg a lehetőséget az elcsendesedésre, és gondoljátok végig életetek eddigi nagy állomásait. Azért tegyétek, mert szükségetek van a megállásra. Mindenki a saját életállapotának megfelelően vizsgálja meg honnan indult, és hová tart az életútja. Melyek azok a nagy buktatók, amelyek nem illenek bele mindennapjaiba, és milyen lépésekkel lehet ezeket helyre hozni? A nagyböjti önmérséklet által továbbra is gyakoroljátok az alázatot, a kicsinységet, egyszerűséget, és mindent, amit megmutattam nektek. Örüljetek, és ne szomorkodjatok, amikor felismertétek hiányosságaitokat, mert azok által közelebb kerültetek Hozzám. Jézus 

Választások

Beküldve: Lelkiélet

2018. 04. 08.  Irgalmasság Vasárnapja

Gyermekeim! Tamás hitetlenségén nem csodálkozom, mert a legtöbb ember csak azt képes elhinni, amit lát, és amiről maga meggyőződik. Nyolc nap múlva ismét megjelentem közöttük, pedig félelmükben, bezárták az ajtót. Egyenesen Tamáshoz fordultam, köszöntésem után, és megmutattam neki a kezemen lévő sebhelyeket, és az oldalsebemet is megtapinthatta. „Ne légy hitetlen, hanem hívő”- mondtam. Tamás, ámulattal kiáltott, és Uramnak, Istenemnek szólított. Majd boldogabbnak mondtam azokat, akik nem látnak, és még is hisznek. Ezek vagytok ti, akik a hit szemével látnak Engem, mert megkaptátok a Szentlélek megerősítő kegyelmét. Még abban a kegyelemben is részesültetek, hogy ha összefogtok, győzelemre viszitek hazátok lelki felemelkedését. Nagy harc volt az égben, és a földön. De nem állhattok meg, fogjatok össze, és még nagyobb buzgalommal imádkozzatok, hogy a Mi tervünk megvalósulhasson országotokban. Minden, a Mi dicsőségünkre váljon. Jézus   

 

2018. 04. 09. Gyümölcsoltó Boldogasszony

Gyermekeim! Édesanyaként őrködtem felettetek, és vigyáztam rátok, mert oly sokan Velem együtt imádkoztatok. Még koránt sincs vége a küzdelemnek, mert a harc nem ért véget. Küzdenetek kell, akár életetek árán is, csakhogy megvalósuljon, és beteljesüljön a Szentháromság terve. Még nagyon sokat kell imádkoznotok, segítségemet kérve. Vértezzétek fel magatokat lelki fegyverekkel, és minden nap kérjétek küzdelmeitekre, és feladataitokra Szent Fiam Vérét, hogy megállhassatok a sátán és csatlósai támadása előtt. Köszönöm a bizalmat, és az összefogást! Továbbra is végezzetek szentségimádást, ahogy lehetőségetek adódik. Édesanyai szeretetemmel áldalak meg mindnyájatokat.  Szűzanya

Anna Terézia

Nagy veszély fenyegeti országotokat, és Európát

Beküldve: Lelkiélet

2018. 03. 01.     

Gyermekeim! Fogjatok össze, buzgón imádkozzatok, és soha ne hagyjátok abba imáitokat, mert nagy veszély fenyegeti országotokat, és Európát. De ti ne bonyolódjatok bele a politikai helyzetbe, mert azon nem tudtok változtatni. Az imádság és a rózsafüzér fegyver a kezetekben. Ezt a fegyvert rajtatok kívül nem használja senki. Imádkozzátok a rózsafüzért minden nap, Édesanyámmal együtt, és ajánljátok fel országunk lelki felemelkedéséért. Járuljatok a szentségekhez: gyónjatok, és áldozzatok. Vegyétek komolyan a szentmise áldozatban kapott kegyelmeket, és használjátok a Tőlem kapott ajándékokat. Imádkozzatok a magyarok őrangyalához, és kérjétek hathatós közbenjárását országotokra! Imádság közben gondoljatok egymásra, és alkossatok egy nagy ima családot, hogy senki ne érezze magát kirekesztve, még akkor sem, ha egyedül végzi imádságait. Ne az eseményekre figyeljetek, hanem a buzgó, kitartó, és állhatatos, hittel való imádságaitokra fektessétek a hangsúlyt! Jézus