A nigériai Barnabás az 1990-es évektől kap az Égiektől üzeneteket, imákat, amelyeknek a többségét a helyi püspök Imprimátummal is ellát. Ebben a kategóriában ezekből olvashatunk.

A Szent Vérnek való odaszentelődést segítő elmélkedések

Beküldve: Nigériai Barnabás

Három éve annak, hogy Nigériában Magyarországot odaszentelték Jézus Krisztus Szent Vérének. Többen is odaszentelték magukat azóta személyesen is. Akiknél már három éves az odaszentelődés, megújithatják odaszentelődésüket a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén, és megkapják a tökéletesség rózsáját. Elsősorban az ő odaszentelődésük megújítását segítik az alábbi elmélkedések, de mindazokét is, akik már odaszentelték magukat a Szent Vérnek, vagy most készülnek erre.

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe a Szent Vér tisztelői számára

Beküldve: Nigériai Barnabás

Oloban, Nigériában újabb országokat szentelnek Jézus Krisztus Drága Szent Vérének. Az alábbi módon hívnak az együtt imádkozásra Barnabásék minket is. Magyarország odaszentelődése 2015-ben megtörtént. A beszámoló erről itt olvasható.

Szeptember 13. 23.00 órakor:

   A megújulás rózsafüzére

   Az Irgalmasság Rózsafüzére

   Mindenszenek litániája

   A Szent Vérnek való odaszentelődés imája (bensőséges szeretettel, ha tehetjük 12 gyertyát vagy mécsest gyújtva, hogy az Új Pünkösd Lelkét köszöntsük.)

Éjfélkor csókoljuk meg a Szent Keresztet.

14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét, ha tehetjük 12.00 órától éjfélig töltsük imában.

Vácon a Szent Anna Piarista templomban 12 órától lesz közös imádság. 15.00 órakor szentmise, amelynek keretében lehetőség lesz a Szent Vérnek való odaszentelődésre, akik erre a szükséges módon felkészültek és az odaszentelődés megújítására azok számára, akik ezt már három évvel ezelőtt megtették.

15-én imádkozzuk el a Könnyek Anyja rózsafüzért, és lehetőleg mind a 4 nagy rózsafüzért, a Lorettoi litániát, és imádkozzunk a Jézus Krisztus legdrágább Vérének ájtatossága c. imakönyvből, amelyben a fenti imák is megtalálhatók.

3. pénteki engesztelés 2017. október

Beküldve: Nigériai Barnabás

„Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt. 5:48)

Harmadi pénteki engesztelés

2017. OKTÓBER

meghívás a tökéletességre

10. rész

A TÖKÉLETESSÉG tizeNEGYEdIK SZINTJE

ÖNMAGUNK MEGTATÁLÁSA KRISZTUSBAN ÉS KRISZTUSÉRT

 

2004. július 15.

„Barátaim, Bernát vagyok, s Jézus küldött el hozzátok, hogy tanítsalak titeket a tökéletesség következő fokáról, azért, hogy lélekben növekedjetek, s egyre előrébb haladjatok a tökéletességre vezető úton. Miután elhagyjátok az előző szintet a kereszttel a vállatokon, Jézus harmadszorra találkozik veletek utatokon, hogy tökéletesítsen benneteket. Ő majd átrostál és megtisztít titeket. Ma azért jöttem hozzátok, hogy tanítsalak titeket arról a szintről, amiben önmagatokat Krisztusban és Krisztusért meglelhetitek. Ez a szint fedi fel számotokra, hogy kik is vagytok, miért léteztek, létetek mit jelent Krisztus számára, mi az igazság az ember világban való létezésének vonatkozásában.

Ez az a szint, ahol Krisztus barátai felfedezik hivatásukat. Felismerik az igazságot a sürgető idővel kapcsolatosan, és keményen dolgozni kezdenek hivatásukban a még rendelkezésükre álló időben.

3. pénteki engesztelés 2017 szeptember

Beküldve: Nigériai Barnabás

HARMADIK PÉNTEKI ENGESZTELÉS

SZEPTEMBER

VILÁGKONSZEKRÁCIÓ JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRÉNEK

 

Ó Végtelen Jóság, a mennynek és a földnek Istene! Jóságodban teremtetted a világot, és amit teremtettél, az mind osztozik jóságodban, lám mindaz, amit alkottál jó! Atyám, szereted kezed művét és megáldod alkotásod. Saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted őket, s ugyanakkor megtetted az embert a te templomoddá a földön, de mi mindezt a hűtlenségünkkel köszöntük meg neked. A te nagylelkűségedért és szeretetedért cserébe mi gonoszsággal és bűnnel fizettünk neked. Kérlek, bocsáss meg nekünk, akik vétkeztünk ellened, tudjuk, hogy méltók vagyunk a te ítéletedre.

3. pénteki engesztelés 2017. julius

Beküldve: Nigériai Barnabás

HARMADIK PÉNTEK

12 NAPOS ENGESZTELÉS AZ ÚJ IZRAELÉRT JÚLIUS 20 – 31.

 

 „Gyermekeim, örömemet lelem abban, hogy láthatom, ahogy elvetitek a tisztaság magjait, de dolgozzatok keményebben, mert a gonoszság napjai, mikor saját szemeitekkel látjátok majd meg a Vadállatot, közel vannak. Mindnyájatokat meghívlak szeretetembe és irgalmamba. Mindnyájatokat meghívlak a tökéletességre. Gyermekeim, nektek adtam a Tökéletes Tisztaság Rózsáját. Megnyitom szemeiteket, hogy felismerjétek az eljövendő küzdelmet. Fővezérként vezetlek majd titeket a harcmezőre. Azok, akik engedelmeskednek szavamnak győzedelmeskedni fognak. Gyermekeim, legyetek közel szeretetemhez. Hányan fogják majd közületek megkapni a Tökéletes Tisztaság Rózsáját? Hányan fognak közületek majd harcolni és győzni?

A küzdelem óriási. Gyermekeim, imádkozzátok gyakran Sirák fiának könyvéből 36,1-17 részt. Atyám ezen ima által, felemeli mindenható kezét, hogy megsemmisítse az ellenséget. Azért adtam nektek ezt az imát, mert a küzdelem hatalmas. Jöjjetek közelebb, és halljátok meg vezéretek szavát. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki szeret titeket!” (2001. július 20.)

3. pénteki engesztelés 2017. június

Beküldve: Nigériai Barnabás

„Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt. 5:48)

Harmadi pénteki engesztelés

2017. június

meghívás a tökéletességre

9.      rész

A TÖKÉLETESSÉG tizedik SZINTJE

A kereszthordozók SZINTJE

 

2004. július 14.

„Krisztus barátai, boldog vagyok, amiért a tökéletesség üzenetével küldtek el engem hozzátok. Nővéretek, Lúcia vagyok, s azért jöttem, hogy beszéljek nektek a tökéletesség 10. szintjéről, amelyet a Kereszthordozók Szintjének neveznek. Ez a szint a Szeretet vigasztalóinak a szintje, az áldozatokat vállalók szintje, akikért a Szeretet oly sokat szenved, az emberiség iránt érzett szeretete miatt.